13. rész - Ne menj el !

Drága Olvasóim !

Nagyon sajnálom, hogy egy ideig nem érkeztem új résszel. Nagyon sok dolgom van nem kezdem el sorolni, de amint van időm írok és most épp van egy kis időm. 

Remélem ezt a részt is olvassátok és kapok kommenteket, amik nagyon jól esnének. 

Nem utolsó sorban szeretnék nektek utólag is Boldog Karácsonyt kívánni és Boldog Újévet !

U. I. : Vasárnap új rész, addig is tudjátok mi a teendőtök :) 

Sok Puszi : Sz. Vivien 

*Bátori Miklós*

Az élet néha úgy hozza a dolgokat, hogy akit szeretünk el kell, hogy engedjük, ha ezt a lépést nem tesszük meg saját magunkat hibáztatjuk. Ezt nem szabad ha fontos az életben akkor menj tedd meg és engedd, makacsságod miatt ne tartsd magad mellett, mert semmit sem ér el az életben. 

Épp ahogy én szeretem Laurát elengedem ez a kötelességem. Igen nem Te irányítod az életed, ha nem az élet irányít Téged ! 

Neki fontos a modell szakma, nekem pedig Ő még az ellenére is, hogy nem vagyunk együtt vagy már magam sem tudom. 

Ha kettesben is vagyunk egymástól ellopott csókok, érintések és... és nem tudom mi van velünk. 

Nem beszélgettünk még erről, de azt hiszem jobb lenne minél hamarabb.

Még sosem mondtuk ki egymásnak, hogy mit érzünk, de itt lenne az ideje. 

Én mindennél jobban szeretnék vele együtt lenni, de ez nem csak rajtam múlik. Mindkettőnknek első a karrier és a rajongók, de én ezt a két dolgot tudnám egy helyre helyezni. Az már más kérdés, hogy Ő tudná-e, de szerintem menne neki vagy is legalább bízom benne. 

Gondolataimat próbálom elűzni, de sehogyan sem megy. Most kint ülök a teraszon érezni már, hogy közeledik az igazi ősz szeptember utolsó napjait rúgjuk. A fáról hullanak a levelek és mindenki jobban beöltözik. Bele sem gondolok, hogy novemberben már nem ülhetek így kint a gitárommal és zenélhetek nem merülhetek bele a gondolataimba. 

Már nagyjából elterveztem, hogy amikor Laura nem lesz itthon bele temetkezek a munkába mindent megteszek és amint haza jön csak vele szeretnék foglalkozni. Persze ha ezt Ő is így gondolja. 

Szeretem mikor kint ülök a szép időben és gitározgatok és énekelgetek ilyenkor az emberek néhánya fel néz, hogy honnan jön meg állnak vagy éppen mosolyogva tovább haladnak és ez annyira jó érzés. Bele gondolok mindig mi van ha nem így alakult volna az életem nem jelentkeztünk volna az X-Faktorba nem ismert volna meg minket az egész világ úgy érzem minden így tökéletes még ha az újságok össze - vissza kavarnak minden szálat. 

Gondolataim közepette haza érkeztek a vándor madarak, akiknek elég hosszú volt az éjszakájuk Boti mindig józanabb a partikon, Dani vagy Én. Mondhatjuk azt is, hogy Boti az őrangyalunk. 

Vidáman köszöntöttem őket, amint beértek. 

- Sziasztok ! - lepacsiztam mindegyikükkel, bár Dani nem igazán tudja, hogy merre jár. 

- Hali ! - mondták egyszerre. Dani egyből fogta magát és leült a konyhába. 

- Gyerekek azonnal adjatok valami fájdalom csillapított  szét megy a fejem. - kezével megtámasztotta fejét. 

- Te aztán partyarc voltál ugye nem tévedek ? - mondtam vidáman megveregetve a vállát és indultam kávét főzni mivel ilyenkor sok koffeint kell innia. Azért nem túlzásba vinni. 

- Danika azt is meséld el, hogy milyen lányt szedtél fel ! - utasította Boti, mondat hallatára rögtön hátra fordultam. Nem nagyon szokott időt szentelni a lányoknak mondhatjuk azt is, hogy több volt az egy éjszakás kalandja, mint a komoly kapcsolat. Nagyobb figyelmet szentel a bandának, mint a bájos lányoknak, ahogy Ő mondaná. 

- Na mi is volt ? - kérdeztem nagy nyitott szemeimmel. 

- Semmi csak csókolóztunk egyszer - kétszer, de most hagyjatok fáj a fejem ! - ezzel nem feszegettük tovább a témát tudtuk, hogy ha valami érdekes történt úgy is elmondja. Mindegyikünknek meg volt a saját magán élete, amit egyikünk sem feszegetett ismertük egymást, ha úgy éreztük elmondtuk, ha pedig nem akartuk nem feszegettük jobb is így. 

Mindenki elvégezte saját dolgát Dani elment aludni, Boti pedig leült a tévé elé, én szintén. 

Pár percig csöndben ültünk a tévé előtt én telefonomat bűvöltem a csöndet Boti törte meg.

- Mikor megyünk Laurához ? - kérdezte, mintha félt volna a válaszomtól.

- Valamikor este nem tudom azt mondta hív még ma. - sóhajtottam egyet telefonomat letettem és úgy éreztem most szükségem lenne baráti tanácsra. A problémát, hogy valakit el kell engednem besöpörtem a szőnyeg alá és nem figyeltem rá és ez rossz volt. Rossz volt, mert általában rádöbbenek, amikor megtörténik a dolog és akkor kezdek el vele foglalkozni, amikor már közeledik. Most pedig úgy éreztem, hogy ezt nem söpörhetem be a legmélyebbre ezt muszáj tisztáznom, aki a legközelebb állt hozzám az Boti és Dani. De úgy éreztem, hogy Fannival is beszélnem kell Ő még is tapasztaltabb ilyen téren. Laura nem most megy először, de viszont most nem voltam benne a képben eddig.

- Na mond mi nyomaszt téged ennyire ? Laura elutazása ? - a szememből kiolvasta, hogy valami nem stimmel velem és tudta, hogy az érzelmeimet elnyomom és tudta, hogy ezt nem lehet. Két napja amikor közölte Vinchenzo, hogy hol lesz a munka azóta letört vagyok és mélyebben nem is beszélgettem el Lalával, ami nagy hiba. 

- Jól látod - amint megtaláltam a hangom megszólaltam levegő vételekben - fura ez nekem, hogy amint meg ismerem megszeretem már is el kell engednem két hónapra érted ezt Boti ? De még együtt sem vagyunk azt sem tudom mi van most velünk. Minden össze jött nem törődtünk ezzel a gondolattal csak a problémákkal foglalkoztunk, amik sorra estek ránk mond hogy van ez ? - fakadtam ki teljes kétségbeesetten. 

- Először is jobb ha megbeszélitek ezt az egészet és nem azt csináljátok, hogy egymásnak tudtára sem adtok semmit csak az árral sodródtok ezt nem tehetitek ! - fakadt ki teljesen, amiben teljesen igaza volt. - Miki ne várj még szét estek hidd el egy nőnek kell az, hogy mindent megbeszélhessen veled és ápold a lelkét. 

- De még is, hogyan adjam tudjam tudtára, hogy megoszthat velem mindent ? - tanácsot kellett kérnem úgy érzem ezt nem szúrhatom el, mint a többi kapcsolatomat. 

- Éreztetned kell vele, hogy a lelki társa is vagy nem csak a szerelme. - kajánul felcsillant a szeme. 

- Oké - oké mindent értek. - mosolyodtam el - Nem tudom mi lesz ha elmegy ? - nagy levegőt fújtam ki ismét. 

- Mi lenne ? Itt vagyunk Mi neked. Mindennap beszéltek, majd úgy is aztán decemberben haza jön és egymásé lesztek. - felcsillanó szemekkel idézte a jövőt.

- Bár ott lennénk már. - vágyakoztam már az iránt, hogy már ott tartsunk ahol kellene, de még egyenlőre itthon van és még pár hétig igen, addig kiélvezek vele töltött időt.
Beszélgetésünket a csengő zavarta meg. Hirtelen mindketten összerezzentünk és kérdőn néztünk egymásra. Egyikünk sem várt senkit. Boti rögtön felpattant és ajtót nyitott. Ismerős női hangot hallottam, de tudtam, hogy nem a szőkeségem. Fanni volt az sőt Olivért is meghallottam.
Kitrappoltam az előszobába és udvariasan köszöntöttem Őket.
- Sziasztok ! Hát Ti ? - kérdeztem meglepetten meg Fannit két puszival üdvözöltem és Olival lepacsiztam és két puszit adtam neki is.
- Hát mi értetek jöttünk - nevette el magát - elmegyünk Laurához és utána elmegyünk bulizni ! - Botival egyből össze néztünk és elnevettük magunkat. Eszünkbe jutott a bent alvó Dani, aki átbulizta az éjszakát és szörnyű fejfájással küzd.
- Most mi van ? - kérdőn nézett ránk a barna hajú lány.
- Tudod Danika végig bulizta az éjszakát és nyolc fele keveredett haza. - egyből ránéztünk az óránkra, ami 4 órát mutatott.
- Akkor eleget aludt - szólalt fel Oli - kicsi a rakás ! - ordította el magát és a szobája felé vettük az irányt, ahol épp békésen aludt - egy ... kettő ... három.. - számolt vissza és rögtön ráugrottuk.
Dani rögtön feleszmélt és mindenkit lehurrogott egy olyasféle mondattal " Hagyjatok már pihenni én sem zargatok senkit ". De vissza aludni már nem tudott így felöltözött és elindultunk a szerelmemhez.
Furcsa ez a kijelentés, de igen szeretem őt. A gondolat, ami átfutott a fejemen akaratom ellenére is megmosolyogtam.
Ahogy az idő eltelt esteledett az utcák sötétek voltak a lámpák és az autók fénye világított. Hideg fuvallatok mindenki arcába belecsípet akaratunk ellenére is összeborzongtunk. Az egész utca tőlünk zenget talán Laura meg is hallotta, hogy közeledünk. Lentről felnéztem hozzá a konyhában világított a lámpa egyből mosolyra akadt a szám. A hátam mögött Fanni épp hívogatta Laurát, de nem vette fel.
- Srácok Laura nem veszi fel a telefont és furcsa előérzetem van. Nem szokott ilyet csinálni. - kétségbeesetten kémlelte a tekintetünket. Olivér próbálta nyugtatni, de nem ment. Mi nem tudtuk a kapu kódot csak csengettünk fel hozzá, de semmi. Én is egyre idegesebb lettem telefonomat előtúrtam a zsebemből és tárcsáztam tizedik csörrenésre felvette és annyit ejtett ki a száján "Segítség". A vonal megszakadt egyből megtorpantam lefagytam egyből.
- Hogy jutunk fel ? Laura azt mondta segítség alig hallottam, amit mond nagy baj lehet. - ökölbe szorított kezemmel beleverte az ajtóba. Fannit meg sem lehetett állítani rögvest beírta a gondnok kapu telefon számat és idegesen várta még felvette. Egyből rávette a kedves bácsit aki megértett minket. Engem semmi sem érdekelt, ahogy bejutottunk a házba felszaladtam a harmadikra és dörömbölni kezdtem az ajtón, de semmi..
- Na álljatok arrébb senkinek nincs kulcsa se semmi nem tudunk így bemenni betöröm az ajtót. - mindenkit arrébb lökött Oli ezt tartottuk a legjobb ötletnek kivéve Fannit.
- Megörültél ? - állt elé és ráförmedt.
- Hahó nem tudjuk mi van Laurával nem tudunk mit tenni kérlek menj arrébb ! - Oli kérlelésére arrébb ment Fanni és minden erejét összeszedve berúgta az ajtót.
Az ajtó kinyílt Laura nevét kiabáltuk az utamat a konyhába vezettem nem várt látvány fogadott minket...